A római „Margit-sziget” és az állatkert

2021. szeptember 30. 14:53 - arminvfabian

borghese4.jpg

Róma méltán híres gyönyörű történelmi és művészeti értékeiről, ám arról is, hogy turisták tömkelege özönli el a várost. Bár a járványhelyzet értelemszerűen drámaian érintette az olasz fővárost, a mostani tapasztalat azt mutatja, hogy újra kezd minden (legalább részlegesen) visszatérni a régi kerékvágásba: szelfizni akaró emberek sokasága áll a Trevi kútnál, színültig zsúfolt éttermekben ülnek a Pantheonnál, és persze hatalmas sorokban várnak a Vatikánnál. Nem csoda tehát, ha idővel valami másra vágyunk: nagyobb nyugalomra, több zöldre, idillibb környezetre. Jelen cikkünk pedig két (könnyen elérhető) lehetőséget mutat be: a Villa Borghesét, illetve az állatkertet!

Villa Borghese

A Villa Borghese valamilyen formában a „római Margit-szigetként” értelmezhető, legyen az pozitív vagy negatív (számomra mindenképp előbbi). Persze a Villa Borghese esetében sem számíthatunk arra, hogy nem lesz sok ember körülöttünk – a Margit-szigeten sem egyedül akarunk lenni –, ám arra igen, hogy kellemes, zöld környezetben tudunk sétálni, kocogni, biciklizni, vagy épp a csodás mandulafenyőkben gyönyörködni. Sőt, ha egy kevésbé népszerű időszakban megyünk (például délelőtti, esetleg kora délutáni órákban), akkor tényleg kevesen lesznek körülöttünk, mi pedig önző módon élvezhetjük ki a Piazza di Siena környékét.

borghese5.jpg

Jó opció lehet viszont a késő délután is, különösen ha naplementét akarunk nézni a Piazza del Popolo-ra néző kilátóról. És ha már Piazza del Popolo: ahogy a videóban is szó esik róla, a Villa Borghese egyik előnye épp annak elhelyezkedése. Érthető ugyanis, ha valaki nem akar (nem tud) egy napot egy parkra szánni, különösen akkor, ha csak egy rövid időszakot tölt Rómában.

A Villa Borghese azonban közel van minden fontos látnivalóhoz: gyalogosan érhető el tőle a Spanyol lépcső, a Pantheon, ahogy a Trevi-kút is, sőt, még a Vatikán sincs túlzottan messze – feltéve ha valakit nem zavar egy körülbelül 25 perces séta a folyó partján.

De ha az sok, akkor a Piazza del Popolo-nál található a Flaminio, onnan pedig két megállót téve már a Szent Péter-bazilika mellett vagyunk. Amennyiben szeretnénk tehát sok látványosságot egy nap alatt megnézni, a Villa Borghese is szerepelhet közöttük: nem rossz ám egy kicsit kikapcsolódni a nyüzsgő városban!

borghese3.jpg

Állatkert (Bioparco Roma)

A Villa Borghese környékén található az állatkert is, ahova a belépő 16 euróba kerül (kivéve ha a látogatás előtt meglehetősen sok idővel online vásároljuk a jegyet). Az állatkert a mostani időszakban (március 27. – október 31. között) 09:30-tól 18 óráig van nyitva, és bár Olaszországban jelenleg nagyon sok tevékenységhez szükséges a green pass, az állatkert nem tartozik ezek közé – kivéve a hüllőház, ahova viszont igénylik az igazolványt.

És hogy érdemes-e az állatkertet meglátogatni? Elsőre nehéz válaszolni! Jómagam (egy olyan személyként, aki alapvetően szeretem az állatkerteket) nagyon jól éreztem magam, ám azt el kell ismerni, hogy a római állatkert nem feltétlenül modern, ahogy nem is kínál megdöbbentő vagy szédületes látványt. Teljesen érthető tehát, ha valaki a néhány napos római utazása során nem az állatkertet választja desztinációként, különösen úgy, hogy a városban található főbb látványosságokon túl számos egynapos kirándulást lehetséges szervezni a régióban és azon kívül is (ezekről majd lesz szó következő cikkeink során). Amennyiben viszont valaki nagyon szereti az állatokat, illetve az ilyen jellegű programokat, egyáltalán nem rossz ötlet adni neki egy esélyt. Bízunk benne, hogy rövid videós összefoglalónk ad egy kis ízelítőt (és motivációt) a várható élmény kapcsán!

borghese1.jpg

 

 

 

süti beállítások módosítása